2017. júl 19.

„Az év ünnepélye” Egerben, egy Kölcsönlakásban

írta: Hello Tourist
„Az év ünnepélye” Egerben, egy Kölcsönlakásban

817_8396.jpg

Méhes László Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező rendezésében láthatjuk a Kölcsönlakás vígjátékot a VII. Egri Érsekkerti Nyári Játékokon.  A híres rendező nem csupán a színdarabról beszélt, de Egerhez fűződő szeretetéről is.

  • A Kölcsönlakás új darabként szerepel az idei Egri Érsekkerti Nyári Játékokon. Miért esett erre a választás?
  • Ez az egyik legszínvonalasabb bulvárdarab, amit ma találhatunk, ezért úgy éreztük, van értelme dolgozni rajta. Körüljárható karakterek, abszurd, mégis feldolgozható szituációk jellemzik. Úgy gondolom, ez a hallatlanul érdekes és színvonalas komédia felhőtlen két és fél órás szórakozást kínál a nézőknek is. És meg kell, hogy mondjam, a színészeknek is mámor játszani.
  • Tehát jó hangulatban telnek a próbák is?
  • Igen, hiszen vicces maga a darab is, és élvezettel nézzük egymást a próbafolyamatok közben is. Azt mondhatom, mindig humorral telik el a négy óra.
  • Mi jelenti a legnagyobb kihívást a darab rendezésében?
  • A bonyolultsága, hiszen sok szálon fut a történet, így könnyű lenne szétesett előadást produkálni. Nagyon fontos volt, hogy ennek elkerülése érdekében megtaláljuk a jelenetek megfelelő ritmusát.
  • És hogy érzi magát Egerben, illetve magán az Egri Érsekkerti Nyári Játékokon?
  • Nagyon sokszor év közben is eszembe jut, hogy milyen jó lenne már itt lenni, mert egyfelől komoly szakmai munka folyik, másfelől pedig remek emberekkel dolgozhatom együtt egy nagyszerű városban. Számomra Eger „az év ünnepélye”.

További információ: Egri Érsekkerti Nyári Játékok

A Kölcsönlakásról

Nincs megbízhatóbb vígjátéki elem a félreértésnél. A leghétköznapibb helyzet is tökéletes káosszá nőheti ki magát, ha ez a huncutul naiv kellék betelepszik valahová. És ha betelepszik, akkor nehezen tessékeli ki az ember onnan… pláne, hogyha nem is akarja!

A vígjáték másik garantált sikerfeltétele egy pár elnagyolt karakterű komikus figura. Egy mamlasz könyvkiadó, egy bigott meseírónő, egy nőcsábász férj, egy túlfűtött belsőépítész, egy csinos szobalány, egy kikapós feleség… Nos, nekik találkozójuk van egymással. Mindenkinek mással. Aztán találkoznak. De nem feltétlenül azzal, akivel tervezték. Na, ebből lesz a félreértés.

De ha ezek a figurák mind más helyszínen találkoznak, akkor az még nem biztos, hogy vígjátéki. Legfeljebb kényelmetlen, de nem kacagtató. És itt jön a képbe a harmadik vígjátéki elem: a helyszín. Mert ez a vígjáték nem jöhetett volna létre, ha nem lenne egy kölcsönlakás… Ahol a helyzet úgy összekuszálódik, hogy csak a fejét kapkodja a néző… és persze a levegőt a nevetéstől!

További információ: Egri Érsekkerti Nyári Játékok

Az előadások időpontja:

  • 2017. július 14. 20:30
  • 2017. július 15. 20:30
  • 2017. július 16. 20:30
  • 2017. július 17. 20:30
  • 2017. július 20. 20:30
  • 2017. július 21. 20:30
  • 2017. július 22. 20:30
  • 2017. július 23. 20:30

Jegyár: 2800 Ft

Bérlet: 10 000 Ft (mely mind a 6 felnőtt előadásra érvényes)

Akik az előadás sikerén dolgoznak

  • A darabot írta: Ray Cooney – John Chapman
  • Fordította: Hamvai Kornél
  • Szereplők: Román Judit, Soós Diána, Dimanopulu Afrodite, Tatár Gabriella, Kelemen Dorottya, Sághy Tamás, Baráth Zoltán, Szívós Győző, Gulyás Hermann Sándor
  • Rendező: Méhes László
  • Rendező munkatársa: Ludányi Andrea
  • Díszlet: Rózsa István
  • Jelmeztervező, -kivitelező: Húros Dóri

A szerző engedélyét a West End Theatre Agency Kft. közvetítette.

Szólj hozzá