Idén rendezik meg Eger legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye, a Bikavér Ünnep XX. jubileumi eseménysorozatát. A hányatott sorsú rendezvény sok viszontagság közepette is évről évre képes egyre több látogatót vonzani. Az évforduló kapcsán néztünk utána, honnan jön, és merre tart a patinás rendezvény.

Húsz évvel ezelőtt néhány helyi étterem tulajdonos és borász úgy döntött, összehozzák a bort és a gasztronómiát, hogy közösen ünnepeljék Eger büszkeségét a Bikavért. A gondolat hamar túlnőtt az éttermek falain, és kiköltözött a Dobó térre. Ahogy azonban egyre több étterem és borászat csatlakozott a rendezvényhez, ez lett a helyi gasztronómia legnagyobb ünnepe, és seregszemléje. Hamar kiderült azonban, hogy a Dobó tér nem alkalmas, szűk egy ekkora esemény befogadására. Ráadásul napirendre került a tér rehabilitációja is, így újabb helyszín után kellett nézni. A Bikavér Ünnepet a vendégek is hamar felfedezték maguknak, amit tovább erősített a 2000-es évek óta zajló gasztrokultúrális forradalom hatása is. A siker borítékolható volt, Eger esélyt kapott, hogy a vidéki gasztronómia fellegvárává váljon. Vagy a dolog mégsem ilyen egyszerű?

Mint minden sikersztori esetében, itt is már a kezdetekkor megjelentek a szirénhangok, amelyek a rendezvénnyel szembeni kifogásokat sorolták éveken át. 2005 óta Tarsoly József az egri hegyközség hegybírója a rendezvény fő szervezője folyamatos ellenszélben volt kénytelen dolgozni. A helyi pletyka szerint ennek egyik valószínűsíthető oka a politikai rivalizálás. Pedig az esemény közben Egerben a legnagyobb, de országosan is az egyik legjelentősebb gasztrofesztivállá nőtte ki magát.

Menet közben az ünnep az egri Érsekkertbe költözött, ami kitűnő díszlet egy ilyen eseménynek; hatalmas ligetes, árnyékos terület, kiváló lehetőség egy piknik hangulat megteremtéséhez. Az új helyszín magával hozta a még nagyobb érdeklődést a látogatók és a kitelepülő vendéglátósok, borászok részéről egyaránt. Megjelentek a nem egri, vendég kiállítók is, ami jelezte, hogy már nem csak helyi jelentőségű rendezvényről van szó.

Ilyen előzmények után logikusan azt gondolná az ember, hogy egy ekkora fesztivál (ahogyan bárhol a világon történne), a város legfontosabb, legtámogatottabb turisztikai projektjévé válik, de nem így Egerben. A rendezvényt a város idén jelképes, 3 millió forinttal támogatta, ami egy fesztiválszervezés költségeinek az ismeretében valljuk be, szinte semmire nem elég. Összehasonlításképpen: idén a 3. éve megrendezett Egerfest (bohózatba illő előjáték után) 15 millió , míg a 2. Utcazenész Fesztivál 4 millió forint önkormányzati támogatást kapott. A döntésben részt vevők ezt általában azzal indokolják, hogy az a cél, hogy előbb utóbb minden ilyen rendezvény saját lábra álljon. Ez az érv még érthető is lenne, de ebben az esetben a többi fesztiválnál is látni kellene, hogy a támogatások fokozatosan csökkennek, (ezzel szemben a legtöbb esetben nemhogy csökkent, de volt, ahol még nőtt is). Másfelől jobb sorsú turisztikai régiókban éppen az látható, hogy minden turisztikailag jelentős településnek van egy-egy kiemelt, reprezentatív rendezvénye (például Veszprémi Fesztivál) amely egyre növekvő támogatással bír évről évre. Az is az arányok újragondolását indokolná, hogy melyik eseménysorozatnak mi a hozadéka a városmarketing szempontjából, illetve mennyire reprezentálja az adott projekt a város turisztikai kínálatát. Egy olyan város, amely nem rendelkezik komoly iparral, mezőgazdasággal, hanem elsősorban a kulturális, turisztikai értékeiről, és a messze földön ismert borairól híres, nem teheti meg, hogy ne ez legyen a prioritási sorrendben az első.

Várható volt, hogy az egyre alacsonyabb önkormányzati részvételt ellensúlyozandó a szervezők egyéb forrásokból lesznek kénytelenek pótolni a kieső támogatást, így például a résztvevőktől beszedett bérleti díjakból. A magas bérleti díjak miatt ugyanakkor egyre több panaszt hallani a vendéglátósok részéről is. Van olyan emblematikus étterem, aki idén már nem is vállalta a részvételt. De többekben felmerült a gondolat, hogy hosszú távon nem biztos, hogy megéri a sok erőfeszítés, ha a vállalkozások eleve veszteséget termelnek a magas költségek miatt. Ez mindenképpen öngól lenne, mert milyen egri seregszemle az olyan, ahol a helyi erőknek nem éri meg a részvétel? 

Az egyszeri ember ugyan meggyőzhető lenne arról, hogy van Egernek a Bikavér fesztiválon kívül sokkal ütősebb, országosan, sőt, nemzetközileg is eladható attrakciója, ami lehetne a város turisztikai kínálatának zászlóshajója, de eddig egy ilyen projekt sem jelentkezett, illetve egyetlen rendezvény mellett sem érveltek ilyen értelemben. Vagy tényleg csak randomizált módon, ötlettelenül, esetleg politikai ízlés alapján osztódnak a támogatások? Ennél talán tudna ez a város bölcsebben is működni. Eger sikerének egyik záloga, ha nem az uralkodó széljárás, főleg nem a gagyi megoldások döntik el az irányt, hanem a szakmailag megalapozott, igényes, konstruktív, innovatív gondolkodás. Amíg nem áll elő valaki valami világmegváltó nagy gondolattal, milyen fesztivál reprezentálhatná Egert a legjobban az ország-világ előtt, addig is a Bikavér Fesztivál, és a helyi vendéglátók, borászok megérdemelnék a sokkal nagyobb erkölcsi-anyagi támogatást.